Jelenlegi helyKontrolka radarowa

Kontrolka radarowa


Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2006. november 13. hétfő - 12:31

Félreértés ne essék, nem Eva Herczigova legújabb konkurenséről szeretnék pár szót írni, sokkal inkább a hétvégi Világkíállítással kapcsolatos személyes élményekről. A címben szereplő feliratot egy lengyel faluban olvastam, amely sebességünk fokozott ellenőrzésére hívja fel a figyelmünket.

A péntek reggeli ébresztőnel elbúcsúztam kényelmes kis ágyikómtól, tudván-tudva, hogy legközelebb majd valamikor vasárnap délelőtt kerülök vízszintesbe. A napi munka végeztével, a család összeszedését követően, kis késéssel ugyan, de megérkeztem a Katiékhoz. Egy gyors búcsúzást követően célba vettük Poznant, körülbelül péntek este hatkor indultunk.
Az út meglehetősen hosszúra sikeredett, mivel időközben apróbb problémákkal kellett megküzdenünk. Például - valószínűleg egy baleset miatt - több helyen sem engedtek fel minket az általunk preferált cseh autópályára. Miközben a kisebb városok útjait koptattuk, az egyikben rendőri ellenőrzésben is volt részünk. A minket megállító rendőr valószínűleg nem gondolta át az autónk rendszáma szerinti földrajzi hovatartozásunkat, avagy esetleg úgy gondolta, hogy a cseh is egy újabb világnyelv, ez már sosem fog kiderülni. Mindenesetre előadott egy 3 mondatos cifra monológot, amit a Ferivel egy összenézéses vállvonogatással el is intéztünk, mire a fiatal rendőr zavarában - kis tanakodást követően - a "Passport" szót húzta elő tarsolyából. Megkapta, belenézett, visszaadta, dobrevecser.
Rengetegen szidják útjainkat - különösen a fővárosban - a rengeteg kátyú miatt. Nos, szíves figyelmetekbe ajánlok egy oda-vissza keresztülhaladást Wroclawon. A pár órányi ott tartozkodást követően állítom, a hazai utak állapota ahhoz képest fennséges. Az autópályáinkkal sincsen semmi baj, hisz mi már lecseréltük Siófoknál azt a nevezetes rázóst szakaszt, ami a cseheknél még sztenderd. Egy másik lengyel kisvárosban, Leszno-ban végig olyan érzésem volt, hogy nyugi, a lámpa nemsokára zöld LESZ, NO. Szóval, itt a zöldhullám kialakításával voltak igen erőteljes problémák.
Reggel nyolcra értünk Poznanba. Az összes poznani képviselőjelölt nevét és arcának vonásait már kívülről tudtuk, hiszen oszloponként 3-4 politikai hirdetés volt kinnt, de bennünket útbaigazító táblát sajnos egyet sem láttunk. Előkaptuk a visszaigazolásokat, de ettől sem lettünk sokkal okosabbak, mivel csak azt tudtuk meg belőle, hogy a kiállításon belül merre lesz majd a mi pavilonunk, illetve hány bejárata van a létesítménynek. Mindenesetre bíztunk abban, hogy a Poznan vége tábla előtt azért valami csak történni fog érdekünkben. Történt, nevezetesen egy igen nagy dugót vettünk észre, melyről később kiderült, hogy a kiállítók érkeznek a tett színhelyére, és sorba állnak a bejutás érdekében. Az viszont roppant mód tetszett, hogy az egész sor mellett elhaladó, közvetlen a cél előtt bekéreckedni szándékozó sofőrőket a helyi rendőri szervek azonnal tovább tessékelték egy újabb körre. Volt egy kisbuszos kiállító, aki két különböző irányból is megpróbálta a sorbaállás nélküli bejutós mutatványt, de mindkét esetben tovább lett zavarva. Pedig másodszorra már visszaesőnek minősült!
A pavilonban (is) nagyon hideg volt. Sorban érkeztek a bernáthegyik, megszámolni is lehetetlen lett volna, hogy mennyi. Bepakoltunk, átöltöztünk, nézelődtünk, és vártuk a bírálatok kezdetét. Mivel a Feriék mindkét kutyájának bírálata egy időpontra lett kiírva, de különböző ringbe, megkértünk egy ismerőst, hogy vezesse fel Notoriust, aki ezt szívesen el is vállalta. Így a Ferinek maradt volna az aznap kissé renitens Keep On Trying, én pedig vehettem volna videóra mindkét ringet felváltva.
A bébi osztályban elindult a bírálat, és mivel rögtön utána jött mindkét fiatal, kerestük az ismerőst, aki azonban ekkora eltűnt. Mondjuk annyi ember volt, hogyha 10 méterre elmentél onnan, ahol lenni szoktál, akkor avval gyakorlatilag el is tűntél. Ígyhát, mivel a Notoriust hívták előbb a Feri bevitte őt a szukák ringjébe. Kicsit később, amikor a kanokat hívták, próbáltam elmagyarázni a ringtitkárnak, hogy az egyik kutya felvezetője a másik ringben éppen versenyben van. Erre azt a választ kaptam, hogy akkor kerítsek valakit, aki a kant felvezeti, vagy nagyon sajnálják. Ígyhát ezen időpontokról a video azért hiányzik, mivel volt egy futásom a másik ringben tartózkodó Ferihez a rajtszámért, majd Katihoz a kamerát letenni, majd ezt követően a másik kutyával gyors léptekkel behatoltunk a ringbe.
Szegény Kipi mindent csinált, csak egy dolgot nem akart, megállni egy helyben. Nagy Pisti mögött voltunk közvetlenül, aki szólt, hogy ne menjek rá nagyon. Én nem akartam Isten bizony, de mi is ketten voltunk, és a másik 50% ezt nem teljesen így gondolta. A dolog akkor oldódott meg, amikor a másik ringben a Noti megkapta a harmadik helyet, és a Feri végre odaért leváltani. Szerencsére még időben, ha 3-4 perccel később jön... Biztos, hogy vért izzadtam volna, ha nekem kell a bírálatot végigcsinálnom a Kipivel. Mentségemre szolgáljon, hogy aznap fejben valami nem stimmelt a Kipivel, hisz még a Feri is igen nehezen tartotta kordában a kutyáját. Neki is csinált mindent, csak azt nem amit kéne, illetve nem úgy, ahogy kéne. Nem is került a legjobb négybe.
A bírálatok, összevetések folyamatosan mentek, miközben én pattogtam a kamerával a két ring között, hogy minél több kutyáról rendelkezzünk felvétellel. Igazából kellett volna még egy ember, aki a katalógussal a kezében folyamatosan mondja, hogy a képen éppen kit látunk. Illetve kellett volna még két ember, akik a másik ringben történteket rögzítik, és előszóval, katalógus alapján kommentálják. No sebaj, így most lesz kb. 1 órányi felvétel, amin rengeteg kutya lesz látható, állva, mozgás közben, közelről, távolról, csak a feje, stb., de hogy melyik képen éppen ki van, az rejtély marad. Ráadás, hogy közben egy harmadik ringben elkezdődött a rövidszőrűek bírálata is, de mivel ettől messze voltam, lemaradtam a fiatal világgyőztes megörökítéséről is.
Két kizárásról is tudok, az egyiket láttam is, a másikat viszont csak hallottam. Egy halk vakkantás a fogvizitnél, és Rodi Hübenthal azonnal kiparancsolta a renitens ebet a ringből. Én pontosan át tudom érezni szegény tulajdonos érzéseit, hisz velem is ugyanez történt még Donovalyban. Csak ide picit drágább volt a nevezés, meg kicsit messzebb is volt, tehát még bosszantóbb egy ilyen malőr. A másik kizárás állítólag valamilyen fogazati problémából adódott ugyanennél a bírónál.
Dakota viszont tényleg nagyon szép. Kb. 2 hónapja láttam csapzottan, vizesen, koszosan a Heezedoorn's kennelben, és már akkor is feltűnő volt, hogy az a példány nem semmi paraméterekkel rendelkezik. Klasszisát a Világkiállításon igazolta, amikor csak ringbe került, onnan győztesen távozott. Mondhat bárki bármit, az lett volna a meglepetés, ha nem a Dakota nyeri sorra a címeket. Szerintem abszolút megérdemelten győzött. A mellékelt képen a győztes látható, amint kipiheni a fáradalmakat.
Délután 2 óra felé hívtam a Nagy Petit telefonon, hogy tegye ki az eredményeket a honlapunkra, de sajnos nem vette fel a telefont. Mint kiderült, rossz számot hívtam. A Kati tudta még fejből a Marinkáék számát, úgyhogy végülis csak bediktáltuk az eredményeket, melyek később meg is jelentek. Igaz, nem itt, dehát ez a lényegen nem változtat, a tájékoztatás ténye volt a lényeg.
A hazafelé út már kicsit hosszabbra sikerült, hisz volt benne egy majd 4 órás alvás a cseh autópálya mellett. Egyszerűen nem lehetett kibírni ébren, ígyhát éjfél felé a Feri egy rövid, 1 órás alvás mellett döntött. Ebből lett egy 4 órás szundikálás. Végülis vasárnap reggel 9 óra tájban sikeresen megérkeztünk. A nap további részét - szerintem a Feriék is - az alvással töltöttük.
Az eseményről készült videókat a héten megpróbálom összegyűjteni, és ha ez megvan, akkor a Baráti Kör eddig regisztált tagjainak DVD formátumban postázom. Ehhez lehet, hogy privát üzenetben postacímeket fogok kérni, hisz akinek nincs kinn a honlapján az ezirányú elérhetősége, annak nem tudnám eljuttatni a felvételeket.

Szerzői információ

A felhasználó offline. Utoljára ennyivel ezelőtt volt elérhető: 12 óra 42 perc. Offline
Csatlakozott: 2006.09.28.

Google hirdetés

Nyomtatás

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Szövegméret

Jelenlegi szövegméret: 100%

Megosztás