Jelenlegi helyzly
zly
Klubnap
Ma délelőtt 10 órától klubnapot tartott a MEOE Hungária Szent Bernáthegyi Klub a MEOE még meglévő székházában. Szerény érdeklődés övezte az eseményt, melyen megjelent Szabó Tamás, a klub elnöke, Polgár Ferenc elnökségi tag, Szabó Andrea felügyelő-bizottsági tag, Frankó Katalin, Szabó Andrea párja és jómagam. Mindenféle, a klubbal kapcsolatos számla, taglista és egyéb papír a megjelentek rendelkezésére állt. Megtudhattuk azt is, hogy miképpen áll a klub anyagilag. Ezekről általában azt gondolom, hogy igen jelentős pozitívumok a klub életében.
Nagyjából az alábbi fő témák körül zajlott a több, mint 2 órás klubnap:
1. A klub honlapja a jelenlegi formájában túlságosan költséges, ezért jelen szerződését fel kell mondani, és egy olcsóbb tárhelyen egy egyszerű honlapot kell helyette csinálni. Kati kérdésére, miszerint szeretném-e ezt én csinálni, rövid válaszom az volt, hogy nem.
2. A klubnak fajtagondozói státusza ellenére az évi egy darab klubkiállítás megszervezésén kívül semmiféle ráhatása nincs a Szent Bernáthegyi fajtára. Ez egy elég tömör, lényegi megfogalmazása a dolgoknak, ennél jóval bővebben beszéltünk róla. Ám a lényege ebben az egy mondatban összefoglalható.
3. Már a MEOE felől is olyan hangok érkeznek, hogy önállósodjanak a fajtaklubok, és evvel a megjelentek is egyetértettek.
4. Szükséges lenne valamiképpen szigorítani a kiadott származási lapokon, mert ma már boldog boldogtalan árulja az elég kétes eredetű kiskutyákat. Ha máshogy nem, hát felülbélyegzett törzskönyvvel, vagy akár anélkül.
Nnnna. Akkor most olvassunk egy kicsit vissza a történelemben. Mondjuk ezt, de elég csak a harmadik bekezdéstől. Meglepő ugye? Önállósodás, szigorítás kell.
De mondok mást. Tomi említette meg, hogy úgymond nulladik lépésben nagyon jó lenne, ha egyáltalán szóba állnának egymással a bernáthegyisek. Hát igen, az valóban jó lenne. Ugyanis egy új egyesület alapítása azért tud ám macerás is lenni, ráadásul mindez tök fölösleges egy olyan környezetben, ahol van már a célnak pontosan megfelelő egyesület, készen. Kérdés tehát, hogy valóban szóba akarnak-e állni egymással a bernáthegyisek a fajta érdekében, vagy megint elmúlik pár év a szócsatákkal.
A klubnapon tehát lényegében most sem történt semmi érdemleges dolog, egyelőre csak szándékok vannak. Azok eddig is voltak, most mégis pozitív benyomásom volt az eseményről. Kérdés persze, hogy mi lesz a szavakból? Végre-valahára össze tudjuk-e fogni a bernáthegyiseket a fajta érdekében? Mit gondolnak azok a tagok, akik nem jelentek meg az eseményen? Meg tudunk-e végre állapodni? Félre tudjuk-e tenni a személyes ellentételeket azért, hogy végre avval foglalkozzunk, ami a dolgunk lenne. Ami pedig nem más, mint a fajta gondozása.
Gazdát keres
TÁRGYTALAN! Albérletbe költözés miatt a fórumban jelzett kutya, Lavinakutató Kincső, 8 éves Szent Bernáthegyi kan új gazdát keres. Jelenleg az átmeneti elhelyezése megoldott (nálam van). Nagyon barátságos, a gyerekekkel sincs semmi problémája, és a 2 szukával is simán össze lehetett engedni. A kan kutyám viszont azonnal nekiment, ezért külön kellett őket zárni. Így sem volt azonban nyugalom, ezért olyan megoldást kellett találnom, hogy ne is lássák egymást. Így jelenleg egy másfél méter széles és 18 méter hosszú részen van elzárva a ház hátulja és a kerítés közé. Nem a legideálisabb, de sajnos nem tudom másképp megoldani. Reméljük hamar megtetszik valakinek, és elviszi. Érdeklődni telefonon a 20-581-7931-es számon lehet, vagy emailben a Visszajelzés menüponton keresztül. Hajtás után pár mai videó látható a kutyáról a hazaérést követően.
Ezek a fránya honlapok…
Nem tudom, hogy ki kíséri figyelemmel, de egy szösszenetet megint megér az idei WUSB honlapja. Lassan három hete véget ért az esemény, ami azért mégiscsak, na… Hát valahol mégiscsak egy Szent Bernáthegyi Világkiállítás volt, ráadásul a fajta szülőhelyén, meg ilyenek. Mindezek dacára a mai napig egyetlen bitnyi információt nem hordoz az eredményekről. Arról már volt szó egyszer, hogy mennyire igénytelen, de legalább volt egy kevés információ tartalma. Na, mindegy.
A másik szép példány meg az etszinfo fóruma, amit kb. tizedszer hekkelnek meg. Miért? Mert a honlap hagyja magát meghekkelni, mert nem követi a friss kiadásokat, a sebezhetőségek eltüntetését. Feltörték? Nagy kaland, visszaállítják a valamikori mentést, szidják egy picit a MEOE-t (azt mindig kell), aztán minden megy tovább a következő feltörésig. Így is lehet…
Veréb a vízben
Tegnap este a szokásos vízcserénél látom, hogy a kutyák itatójában sikertelen úszóleckét vett 3 veréb. Ránézésre nem végelgyengülésben múltak ki, itt-ott mintha fogásnyomok lennének az egyiken. Saját elgondolásom szerint ekkora kutyák csak kimondottan lúzer verebeket képesek megfogni. Annak a valószínűsége viszont, hogy háromból három veréb volt ilyen töketlen, elég kevés.
Több dolog sem teljesen világos. Ha valamelyik kutya elkapja, akkor biztos meg is eszi a verebet, hisz erre volt már példa. Igaz, az betévedt csirke volt, meg nyúl. De nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egyrészt valamelyik kutya megfog 3 verebet, másrészt akkurátusan elviszi őket a vízhez, és elhelyezi őket az ivóládában.
Még egy elképzelhető verzióm van, hogy nem is a kutyák voltak, hanem pont a vizes láda felett hármaskaramboloztak a verebek, és potty. Különben el nem tudom képzelni, hogy kerülhet három kifejlett veréb a vízbe.
Az esethez kapcsolódik még, hogy a vízcsere után (illetve inkább közben) elmentem focizni, így majd 3 órán át folyt a kerti csapból a víz az itatóba. Jó sokat kaptak inni, ennyi idő alatt olyan 2-3 köbméter folyt szerte szanaszét a kertben. Bár a föld szárazságának köszönhetően reggelre nyoma sem lett az egésznek.
Mentési és rehabilitációs tanfolyam II
Május 30-án, szombaton megvolt a második alkalom a mentési és rehabilitációs tanfolyamon. A nap első részében a befogás, szállítás és az elhelyezés témakörét veséztük ki. Volt miről beszélni, hisz nem mindegy, hogy a befogni szándékozott kutya félénk, agresszív, netán szoptatós szukának néz ki, milyen a terep, stb. Ezt követte Joó István mondandója a szükséges felszerelésekről.
Addig eljutottunk, hogy csípőfogó legyen a kocsiban, lévén megtörtént már, hogy egy akasztott kutyát azért kellett kézben tartani egy darabig, mert hirtelen nem volt mivel elvágni a drótot. Eddig jutottunk, mivel az eső innentől kezdve másképp gondolta. Pár csepp szemerkélés után konkrétan leszakadt az ég, így az összes hátralevő előadás el lett halasztva a jövő hétre.
Mentési és rehabilitációs tanfolyam
Szombaton megvolt az első alkalom a mentési és rehabilitációs tanfolyamon abból a négyből, melyet a Cerberos kutyaiskola szervez szombat délutánonként. A tanfolyam ingyenességének ellenére elég szerény létszámban jelentek meg a hallgatók, összesen kb. 30 ember gyűlhetett össze. Ismerőssel sajnos nem találkoztam. Jó meleg volt, árnyék nem sok, és mivel egy légifolyosóban van a kutyaiskola, eléggé kellett kagylózni néha.
Az első előadást Dr. Pallagi Attila tartotta, elsősegély és az állatorvosi alapismeretek témakörében. Ebben túl sok újdonság nem hangzott el, ha valaki bármilyen elsősegély tanfolyamot elvégzett (pl. van jogosítványa), az nyilván tudja mit kell tenni egy sérült emberrel. No, nagyjából pont ugyanazt kell tenni a kutyával is. Röviden összefoglalva a légutak és keringés biztosítása a legfontosabb, vérzéscsillapítás, aztán többet úgysem nagyon tehetünk az ügy érdekében. Általában nem járunk kötszerrel, Betadinnal, fájdalomcsillapítóval a hónunk alatt. Ennek ellenére nagyon hasznos volt az előadás, már csak az előadás közben, és végén feltett kérdésekre adott válaszok miatt is.
A második menet előadóját sajnos nem jegyeztem meg. Itt az általános kutyabetegségekről volt szó, úgymint parvo, szopornyica és társai, de szerintem aki eljött, az nagyjából ezek okozóival, tüneteivel, de legfőképpen a megelőzésével már eleve tisztában van. De, mint tudjuk, ismétlés a tudás anyja. Meghallgattuk, szünet.
Szünet utáni előadónk menhely menedzsment témakörében a kecskeméti Mentsvár az Állatokért Alapítvány fő-fő képviselője, és egyik főmunkatársa volt. Nyilván egyéni szociális problémám, hogy számomra valahogy nem volt túl szimpatikus a hölgy, mindazonáltal szép eredményeket ért el az alapítvány, ez kétségtelen. Sok mindenről volt szó, de azt hiszem, hogy nem kell túlragozni azt, hogy mi kell egy jól működő menhelyhez. Lehet mindenfélét mondani, hogy a média is fontos, meg a reklám is, meg stb. Rövidebben össze lehet ezt foglalni, az a három dolog kell hozzá, ami a háborúhoz is. Pénz, pénz és pénz.
Összegezve, mindig hall új dolgokat az ember, így meglátásom szerint hasznos ez a tanfolyam. Kár, hogy ilyen kevesen szánnak rá pár délutánt az ügyre.
Málna feje, harmadszor
Komolyan mondom, ilyen nincs. A Málnának a hétvégén harmadszor dagadt fel a feje jobb oldalon, nyaktájon. Egyszer már a Fannin is „átment” az a nyavaja, de neki 2 nap alatt ahogy jött úgy el is ment. Viszont a Málna esetében ez egy rendszeresen visszatérő dolog. Megy már az aktil duó, ami pár nap alatt leviszi a gyulladást, és - ezek szerint - pár hétig lenn is tartja. De nagyon úgy néz ki, hogy ebből is szike lesz.
Ismét az orvosnál
Ma hazajövet, miután kezdetét vette az üdvözlési procedúra, jön a Málna. Úristen, hogy néz ez ki... Mint aki lenyelt legalább 2 teniszlabdát. Irdatlanul fel van dagadva a nyaka. Jaj de jó... Taperolom, hát igen, itt valami mocskosul be van gyulladva. Tán egy hónapja volt a Foltosnak bedurranva az egyik foga, az se volt kicsi daganat, de ehhez képest kismiska. Meg ez lejjebb van, ez nem fog lesz. Lenyeltél egy darazsat wazze? Irány a doktorbácsi. A diagnózis szerint ez egy heveskedés közben szerzett nyálmirigy sérülés, ami pillanatok alatt ekkorára duzzad. Két eset lehetséges, vagy reagál a gyógyszeres kezelésre, vagy nem. Ha egy héten belül sem, akkor műtét. Szuri, majd a doki felírja a gyógyszert. Ez olyan gyógyi, hogy visszafogja a nyáltermelést, de egyúttal a bélműködést is, szóval külön kéne zárni őt a többiektől, hogy tudjam nézni kakál-e. És ha igen, akkor koppanósat, vagy azért képlékenyet. Ha koppan, vagy egyáltalán nics kaka, akkor mehet bele a paraffin. A nyélen tehát a Málna lakik, a székletfigyelés miatt. A garázs a Fannié, mivel Ő éppen tüzel. A kert pedig egyedül a Foltosé. Csak hogy ne legyen túl egyszerű az élet. A kocsival ki- és beállni nem lesz egyszerű, lévén a garázsból indulva a kerten, majd nyélen át kell elhagyni a házat, de közben figyelni, hogy a Foltos ne mássza meg a Fannit, a Málna ne kakáljon máshova, és lehetőleg a távozás után a vázolt szeparáció is fennmaradjon. :D
Fogászati probléma
Csak, hogy legyen 2 bitnyi változás a honlap tartalmában, holnap ismét orvost látogatunk. Ezúttal a Foltossal, akinek nem kicsit bedurrant a jobb felső M1 - környéki - foga. Diónyi duzzanat biztos van felette. A doki ezért szeretne egy picit nyúlkálni a szájában. Ez viszont már a P. Szabónak sem jött össze 2006-ban, szóval megbeszéltük, hogy nagy valószínűséggel ehhez egy kisebb mennyiségű bódításra lesz szükség. Ahhoz meg éhgyomorra. Szóval holnap. Sajnos felügyelet híján a fiamat is vinnem kell magammal, így képek valószínűleg nem lesznek a fog eltávolításáról.
Amortizáció: 1 csomag fűmag
Ma reggel a párom korábban ment el az egyik kocsival, és a garázsajtó letávirányításánál valószínűleg nem figyelte meg kellőképpen a kertben maradt négylábúak egyedszámát. (Módosítva: Megfigyelte, csak nagyon sietett, és mivel a szóban forgó egyed engem nem látott a láthatáron, tojt rá, hogy oda nem szabad bemenni.) Szokás szerint 6-kor letámolyogtam, majd a kávé után kiballagtam a teraszra. Szemre is kevésnek tűnt az egyedek száma, sőt valami szuszogás-féle is jött a garázs felől. Jaj. Garázsajtó fel. Tudta a drága, hogy éppen a tilosban jár, lévén a felfelé nyíló ajtó alatt már préselte is magát kifelé. Végülis kb. fél óra benntartózkodás alatt egy darab 1 kilós fűmagos zacskó feltépése nem is olyan nagy dolog. A garázs kb. 1-2 négyzetméterén most elég nagy a fűmag arány, bár az eloszlása nem teljesen homogén. Más dologban első ránézésre nem keletkezett kár, bár némelyik tárgy térbeli elhelyezkedése nem egészen fedi a tegnap esti állapotot. Szóval, lesz mit összeszedni este. Nem árulom el, hogy melyik kutya volt, de a másik kettő soha nem megy be önhatalmúlag. :D