Jelenlegi helymeoe

meoe


Klubnap

Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2010. február 14. vasárnap - 17:20

Ma délelőtt 10 órától klubnapot tartott a MEOE Hungária Szent Bernáthegyi Klub a MEOE még meglévő székházában. Szerény érdeklődés övezte az eseményt, melyen megjelent Szabó Tamás, a klub elnöke, Polgár Ferenc elnökségi tag, Szabó Andrea felügyelő-bizottsági tag, Frankó Katalin, Szabó Andrea párja és jómagam. Mindenféle, a klubbal kapcsolatos számla, taglista és egyéb papír a megjelentek rendelkezésére állt. Megtudhattuk azt is, hogy miképpen áll a klub anyagilag. Ezekről általában azt gondolom, hogy igen jelentős pozitívumok a klub életében.

Nagyjából az alábbi fő témák körül zajlott a több, mint 2 órás klubnap:

1. A klub honlapja a jelenlegi formájában túlságosan költséges, ezért jelen szerződését fel kell mondani, és egy olcsóbb tárhelyen egy egyszerű honlapot kell helyette csinálni. Kati kérdésére, miszerint szeretném-e ezt én csinálni, rövid válaszom az volt, hogy nem.

2. A klubnak fajtagondozói státusza ellenére az évi egy darab klubkiállítás megszervezésén kívül semmiféle ráhatása nincs a Szent Bernáthegyi fajtára. Ez egy elég tömör, lényegi megfogalmazása a dolgoknak, ennél jóval bővebben beszéltünk róla. Ám a lényege ebben az egy mondatban összefoglalható.

3. Már a MEOE felől is olyan hangok érkeznek, hogy önállósodjanak a fajtaklubok, és evvel a megjelentek is egyetértettek.

4. Szükséges lenne valamiképpen szigorítani a kiadott származási lapokon, mert ma már boldog boldogtalan árulja az elég kétes eredetű kiskutyákat. Ha máshogy nem, hát felülbélyegzett törzskönyvvel, vagy akár anélkül.

Nnnna. Akkor most olvassunk egy kicsit vissza a történelemben. Mondjuk ezt, de elég csak a harmadik bekezdéstől. Meglepő ugye? Önállósodás, szigorítás kell.

De mondok mást. Tomi említette meg, hogy úgymond nulladik lépésben nagyon jó lenne, ha egyáltalán szóba állnának egymással a bernáthegyisek. Hát igen, az valóban jó lenne. Ugyanis egy új egyesület alapítása azért tud ám macerás is lenni, ráadásul mindez tök fölösleges egy olyan környezetben, ahol van már a célnak pontosan megfelelő egyesület, készen. Kérdés tehát, hogy valóban szóba akarnak-e állni egymással a bernáthegyisek a fajta érdekében, vagy megint elmúlik pár év a szócsatákkal.

A klubnapon tehát lényegében most sem történt semmi érdemleges dolog, egyelőre csak szándékok vannak. Azok eddig is voltak, most mégis pozitív benyomásom volt az eseményről. Kérdés persze, hogy mi lesz a szavakból? Végre-valahára össze tudjuk-e fogni a bernáthegyiseket a fajta érdekében? Mit gondolnak azok a tagok, akik nem jelentek meg az eseményen? Meg tudunk-e végre állapodni? Félre tudjuk-e tenni a személyes ellentételeket azért, hogy végre avval foglalkozzunk, ami a dolgunk lenne. Ami pedig nem más, mint a fajta gondozása.

Címkék

Tények a magyar ebtenyésztésről - MEOE válasz

Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2009. június 06. szombat - 07:42

Tegnap a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület kiadott egy hazugságokkal, rágalmakkal teli közleményt. Ugyan a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) nem tudja, hogy ki áll a név mögött, soha semmiféle kapcsolatban nem állt velük, annyi azonban bizonyos, hogy olyan személyek lehetnek, akik az ügy tárgyát legfeljebb felületesen ismerik. A Patrióták támogatják a minőségi magyar ebtenyésztés újraéledését című cikkel kapcsolatban a tények a következők.

Az Alkotmánybíróság 2008. április 15.-én megsemmisítette a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló rendelet 13.§.(2) (6) bekezdését, mely alapján a MEOE kiállításait az OMMI bírsággal sújtotta. Az Alkotmánybíróság indokolása szerint a miniszter arra kapott felhatalmazást, hogy a fajtaelismerés, illetve a tenyésztő szervezetként történő elismerés rendjét szabályozza. Nem kapott felhatalmazást arra, hogy a tenyészállat-kiállítás tekintetében szabályozzon, illetve, hogy az Állattenyésztési törvény tenyészállat-kiállításra vonatkozó szabályaitól eltérjen. Tehát az FVM rendelkezése a felhatalmazáson túlterjeszkedve szabályozott, az Alkotmányban foglalt jogokat sértette, ezért az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt.

A Fővárosi Bíróság korábban egyebek mellett a közösségi jog elsőbbségére hivatkozva megsemmisítette a bírságoló határozatokat, majd egy héttel az ítélet kihirdetését követően hozta az Alkotmánybíróság a fenti határozatot, alátámasztva a Fővárosi Bíróság döntésének helyességét.

A Parlament az Alkotmánybíróság döntését tiszteletben tartva 2008 június 9.-én módosította az Állattenyésztési törvényt, deklarálva, hogy az eb- és macskakiállítások nem tartoznak az Álattenyésztési (Átv.) törvény hatálya alá.

Ennek ellenére az FVM felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bíróság ítélete ellen a Legfelsőbb Bírósághoz , aminek következtében a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma szóbeli indokolása szerint azért helyezte a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályon kívül, mert az ítélet meghozatalakor a rendelkezés még hatályban volt.

Tény kérdés tehát, hogy a MEOE azért köteles mintegy 80 millió forint bírságot fizetni, mert az FVM minisztere törvényi felhatalmazás nélkül rendeletet alkotott és azt az Alkotmánybíróság négy év után semmisítette meg .
Tény kérdés, hogy a bírságokat kiszabó OMMI-t tárgyidőben semmiféle jogszabály nem hatalmazta fel sem elsőfokú sem egyéb eljárásra, tehát határozatai semmisek, ezenkívül nem létezik olyan államigazgatási eljárás sem, melyben az un. tenyészeb kiállítás engedélyezési eljárást meg lehetne kérni . A jogszabály nem tartalmazza azt a hatóságot, mely az eljárás lefolytatására jogosult és az eljárási szabályokat sem. Ezeket a tényeket a Legfelsőbb Bíróság figyelmen kívül hagyta, ahogyan az Alkotmánybírósági határozat azon rendelkezéseit is , mely szerint az Átv. és az FVM rendelet szakmai szabályainak betartása csak az un. elismert tenyésztő szervezeteken kérhető számon. Ennyit a bírságról.

Leírják, hogy a MEOE-ban jelenleg APEH vizsgálat zajlik, mert nem számoltak el az Európa kiállítás bevételével. Ez egy valótlan állítás! A MEOE-ban valóban APEH vizsgálat zajlik, de ennek a vizsgálatnak semmi köze nincs az Európa kiállításhoz. Ez egy 5 éves átfogó vizsgálat, amely a 2003 és 2007 közötti időszakra vonatkozik, és nem érinti a 2008. évi Európa kutyakiállítást. A vizsgálat feljelentésre indult, vélhetően azon személyek részéről, akik tíz éve rendszeresen jelentik fel - eddig eredménytelenül- az egyesületet. Az Európa kutyakiállítás elszámolása száz százalékosan megtörtént az egyesület 2008 évi mérleg beszámolójában.

Az elnök a közgyűlés felé köteles beszámolni, elszámolni az egyesület pénzügyi dolgaival. Ezekbe az anyagokba bele lehet tekinteni, ha bárkinek kedve és ideje van rá. A tagok előtt semmi nem titkos.
Hazugság a 44 millió forintos titkosan végrehajtott jelzálogkölcsön is. Nincs szó titokról, a 44 millió forint egy hitelkeret volt, amelyből egyesületünk 30 millió forintot vett igénybe, elnökségi és közgyűlési jóváhagyás alapján. A visszafizetés a futamidő felénél jár már. Erről bővebben itt olvashatnak, a MEOE elnökének a tagság felé történt beszámolójában : www.kennelclub.hu

Ír a cikk még a MEOE törzskönyvezési uzsoraárairól . Ez az uzsora ár 4500 forint, amely tartalmazza a származási lapot és a mikrochipet is. Ez az összeg semmivel nem több, mint a többi FCI tagország ára, sőt némelyeknél jóval kevesebb is. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete állami támogatás, állami segítség nélkül dolgozik 110 éve a magyar kutyázás és több mint 10 ezer tagja érdekében itthon és külföldön, a fajtatiszta kutyákkal foglalkozó világszervezet, az FCI alapító tagjaként. Soha nem kapott semmiféle állami támogatást, segítséget. Sőt, a magyar állam egyik kiemelt adózója, évente több mint száz millió forint adót fizet az államkasszába. Legutóbb, a május 31-i 2008 évi mérlegzárás alkalmával a különböző adónemekre közel ötven millió forintot fizetett be. Ha csak ezt a pénzt visszaforgatnák az állatvédelembe, már óriási segítséghez juthatnának az állatvédők most, amikor a gazdasági válság miatt hatalmas szükség van a munkájukra..

Az állam sem a kutyatenyésztés támogatására, sem állatvédelemre nem ad egyetlen fillért sem akkor, amikor a gazdasági válság hatására egyre több kutya kerül az utcára. A MEOE felvállalta ezt a feladatot is és jó eredménnyel és elismeréssel segíti a fajtamentő egyesületeket, menhelyeket. Támogatásra lenne szükség, nem pedig 70-80 millió forintot elvenni ettől a szervezettől, amelyet 10 éve próbálnak megsemmisíteni állami segítséggel.(folyt.)

Ezzel szemben a cikkben olvasható és linkkel megjelölt FVM által elismert 54 szervezet szakmai működése számunkra ismeretlen, így azt nem is minősítjük. Egy maroknyi, a MEOE-ból kiszakadt kis csoport lobbizik évek óta és ostromolja hazugságaival folyamatosan a médiát, a különböző hatóságokat, intézményeket, feljelentéseket tesz azért, hogy a MEOE-t teljesen ellehetetlenítse, de semmiféle szakmai tevékenységet nem tud felmutatni. Tavaly a világ szinte minden pontjára szétküldött elektronikus levelük azt a valótlanságot állította, hogy az Európa-kutyakiállítás, mely a 2008-as év egyik legnagyobb rendezvénye volt Magyarországnak és ami mintegy 30 ezer turistát hozott hazánkba, nem lesz megtartva!

Érthetetlen a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület MTI közleménye, akik eddig legalábbis az FCI által elismert szervezeteknél soha nem érdeklődtek a magyar ebtenyésztés helyzete felől.

A MEOE tagjai, tenyésztői évről évre Európa- és Világgyőztes címekkel térnek haza a világ minden országából. Ez méltó elismerése a hazai kutyázásnak és a magyar kutyások tenyésztési elképzelésének. Ez nem fantom-patina , ahogyan némelyek állítják, ezek tények. Ez a vezetés komoly energiát fektetett abba, hogy hozzájáruljon a fajtatiszta kutyák mentéséhez, folyamatosan tárgyal és egyeztet a legjelentősebb állatvédő szervezetekkel, az állatorvosi kamarával, az önkormányzatok országos szövetségével.

A MEOE-nak sikerül az elmúlt évek mélypontjáról kimozdulnia és ismételten nemzetközi elismerést szerezni a magyar kynológiának. A 2008 évi Budapesten megtartott Európa kutyakiállítás jelentős nemzetközi erkölcsi sikerrel zárult, ennek hatásaként jó eséllyel pályázunk a 2013-as évi Világkiállítás megrendezési jogára. Óriási szakmai elismerés, hogy a 2012 évi munkakutya világbajnokságot már eldöntött tényként a MEOE rendezheti. Ezek a rendezvények ismételten a világ minden tájáról látogatók, turisták ezreit hozzák hazánkba.
Valóban, a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a MEOE-nek 80 milió forintos bírságot kell fizetnie azért mert az Alkotmánybíróság határozata nem egy héttel korábban keletkezett, és mert megrendezett néhány kutyakiállítást, ahogyan tette ezt korábban 109 évig és ahogyan teszi ezt ma is és a jövőben is ugyanúgy, mint a külföldi hasonló szervezetek.

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének célja nem a kutyák mennyiségének növelése, hanem a minőségi kutyatenyésztés támogatása, a kutyák ivartalanításának fontosságára, és a kulturált kutyatartásra való figyelemfelhívás mely célok elérésének egyik eszköze a kutyakiállítások megrendezése.

Kiadó: Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete - Forrás: MTI

Címkék

75 milliós jogerős bírság illegális kutyakiállításokért

Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2009. június 04. csütörtök - 13:53

2009. június 3-án a Legfelsőbb Bíróság 75 millió Ft közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületét (MEOE-t). Az állattenyésztési törvényt és az ebtenyésztési rendeletet 10 éve megsértő szervezet az általa illegálisan rendezett kutyakiállítások miatt kapta a bírságot. Az ebtenyésztési rendelet előírásainak megfelelően, annak egy évtizeddel ezelőtti hatályba lépésekor 54 önálló jogú fajtatenyésztő egyesület alakult, melyek az FVM-től - pályázatok útján - elismerést szereztek fajtáik törzskönyvezésére, tenyésztés-szervezésére. Azonban mindezen jogkövető egyesületek ellehetetlenültek, mert a MEOE jogsértő módon nem származtatta rájuk a nemzetközi jogot.

A MEOE-ben jelenleg APEH vizsgálat zajlik, mert az októberi Európa kutyakiállítás közel félmilliárdos bevétele nem lett elszámolva a tagság felé, a fővárosi székház egy 44 milliós titkosan végrehajtott jelzálogkölcsönnel lett megterhelve, továbbá súlyos számlázási hiányosságokra derült fény.

Az eltelt 10-15 évben a magyar ebtenyésztés szétzüllött, egyre kevesebben törzskönyveztették kiskutyáikat a MEOE törzskönyvezési uzsoraárai miatt, a tagság 30 ezerről 6-7 ezerre csökkent, a törzskönyvezések száma pedig 100.000-ről 19.000-re. Ugyanakkor az ebszaporulat a valóságban nem csökkent, csak a fajtatiszta kiskutyák törzskönyv nélkül kerültek eladásra. Oka volt ennek az is, hogy a méregdrága törzskönyv nem biztosította a minőségi kutyáktól elvárható minőséget. Hogyan is biztosíthatta volna ezt, ha a MEOE a mai napig nem általánosította pl. az adott kutyafajtáknál gyakori örökletes betegségek szűrését sem?

A kiállításokon elképesztő korrupció uralkodik, a feláras törzskönyvezési rendszer pedig akár a születetten félszemű, háromlábú, kopasz, sánta, idegbeteg kutyáktól származó kölykökre is ad törzskönyvet. Mindezen harácsolással társuló kontárság vezetett oda, hogy az országban az ebtenyésztés elszabadult, a fajtatiszta kutyák túlnyomó többsége ismeretlen származású, az internetes apróhirdetésekben évszaktól függően naponta 20-40.000(!) kutyát kínálnak eladásra.

A MEOE minden számonkérésre azzal védekezik, hogy 110 éves magánegyesület, rá nem vonatkozik az ebtenyésztési rendelet. Kár, hogy ez a 110 év csak fantom-patinát takar, a nevén kívül semmije sincs a MEOE-nak, ami a múltját, akár csak 20 évre visszamenőleg is dicsben tartaná. Egyáltalán nem ápolja az elődök örökségét, hagyományt sem őriz ez az egyesületi álarcba bújtatott, de mára szimplán törzskönyvezési és kiállításrendezési szolgáltatást nyújtó gazdasági vállalkozás.

Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság a MEOE működését az ezen tárgyú, június 16-ra kitűzött ügyben felfüggesztené, akkor a jogkövető, államilag elismert tenyésztő szervezetek nagy feladata lesz a Magyar Ebtörzskönyv becsületének, értékének és nem utolsó sorban a hitelének a helyreállítása.

Kiadó: Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület - Forrás: MTI

Címkék

2007. évi eseménynaptár

Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2007. január 31. szerda - 15:17

A MEOE 2007. évi eseménynaptárának szentbernáthegyit érintő rendezvényei.

CACIB

2007.04.07.-08. - Szilvásvárad Cruft's kvalifikáció Nevezési cím: MEOE Egri Szervezet, 3396 Kerecsend, Pf: 3. Telefon: 06-30/982-7421 Fax: 06-36/450-288
2007.05.26. - Budapest Nevezési cím: MEOE Központ, 1502 Budapest, 112. Pf: 255. Telefon: 06-1/208-2300/119 Fax: 06-1/208-2303
2007.05.27. - Budapest Nevezési cím: MEOE Központ, 1502 Budapest, 112. Pf: 255. Telefon: 06-1/208-2300/119 Fax: 06-1/208-2303
2007.06.30.-07.01. - Székesfehérvár Nevezési cím: MEOE Székesfehérvári Szervezet, 8000 Székesfehérvár, Pf: 138. Telefon: 06-20/927-0479 Fax: 06-22/319-941
2007.07.21.-22. - Szombathely Nevezési cím: MEOE Szombathelyi Szervezet, 9700 Szombathely, 11-es Huszár u. 18. Telefon: 30/952-0275 Fax: 94/438-078
2007.08.25. - Debrecen Nevezési cím: MEOE Debreceni Szervezet, 4001 Debrecen, Pf: 103. Telefon: 06-52/443-565 Fax: 06-52/443-565
2007.08.26. - Debrecen Nevezési cím: MEOE Debreceni Szervezet, 4001 Debrecen, Pf: 103. Telefon: 06-52/443-565 Fax: 06-52/443-565
2007.09.08.-09. - Kecskemét Nevezési cím: MEOE Kecskeméti Szervezet, 6601 Kecskemét, Pf: 265. Telefon: 06-76/414-126 Fax: 06-76/414-126
2007.10.20. - Budapest Nevezési cím: MEOE Központ, 1502 Budapest, 112. Pf: 255. Telefon: 06-1/208-2300/119 Fax: 06-1/208-2303
2007.10.21. - Budapest Nevezési cím: MEOE Központ, 1502 Budapest, 112. Pf: 255. Telefon: 06-1/208-2300/119 Fax: 06-1/208-2303

CAC

2007.04.15. - Pápa Nevezési cím: MEOE Pápai Szervezet, 8500 Pápa, Acsádi u. 3. Telefon: 06-30/5605522 Fax: 06-89/322-540
2007.04.22. - Túrkeve Nevezési cím: MEOE Túrkevei Szervezet, 5420 Túrkeve, Kalmár út 3. Telefon: 06-56/361-706 06-30/433-1966 06-70/319-7915 Fax: 06-56/361-706
2007.04.29. - Nyíregyháza Nevezési cím: MEOE Nyíregyházi Szervezet, 4402 Nyíregyháza Pf: 22. Telefon: 06-42/431-294 Fax: 06-42/431-294
2007.05.06. - Nagyatád Nevezési cím: MEOE Nagyatádi Szervezet, 7500 Nagyatád, Szabó Dezső u. 27/a. Telefon: 06-70/337-8892 06-82/453-832 Fax: -
2007.05.13. - Miskolc Nevezési cím: MEOE Miskolc Szervezet, 3532 Miskolc, Tamási Áron u. 43. Telefon: 06-46/402-232 Fax: 06-46/402-232
2007.05.20. - Szeged Nevezési cím: MEOE Szeged Szervezet, 6756 Tiszasziget, Kossuth u. 1. Telefon: 06-62/254-156 Fax: 06-62/254-156
2007.06.17. - Békéscsaba Nevezési cím: MEOE Békéscsabai Szervezet, 5601 Békéscsaba, Pf: 268. Telefon: 06-30/925-0592 Fax: -
2007.06.24. - Szolnok Nevezési cím: MEOE Szolnoki Szervezet, 5002 Szolnok, Pf: 33. Telefon: 06-20/956-7978 Fax: -
2007.07.07. - Budapest Nevezési cím: MEOE Központ, 1502 Budapest, 112. Pf: 255. Telefon: 06-1/208-2300/119 Fax: 06-1/208-2303
2007.07.08. - Budapest DERBY Nevezési cím: MEOE Központ, 1502 Budapest, 112. Pf: 255. Telefon: 06-1/208-2300/119 Fax: 06-1/208-2303
2007.07.14. - Debrecen (éjszakai) Nevezési cím: MEOE Debrecen, 4001 Debrecen, Pf: 103. Telefon: 06-52/443-565 Fax: 06-52/443-565
2007.07.29. - Győr Nevezési cím: MEOE Győri Szervezet, 9011 Győr Napos út 21/a. Telefon: 06-69/349-165 Fax: 06-69/349-165
2007.08.04. - Szekszárd Nevezési cím: MEOE Szekszárdi Szervezet, 7090 Tamási, Landler J. u. 5. Telefon: 06-74/471-310 06-30/377-4380 Fax: 06-74/471-310
2007.08.12. - Jászberény Nevezési cím: MEOE Jászberényi Szervezet, 5100 Jászberény Vásártér u. 24. Telefon: 06-30/952-2106 Fax: -
2007.09.16. - Mátészalka Nevezési cím: MEOE Mátészalkai Szervezet, 4701 Mátészalka, Pf: 119 Telefon: 06-44/500-069 Fax: 06-44/500-069
2007.09.23. - Szentendre Nevezési cím: MEOE Szentendrei Szervezet, 2021 Tahitótfalu, Hősök tere 10. Telefon: - Fax: 06-26/313-987
2007.12.16. - Budapest Champion Nevezési cím: MEOE Központ, 1502 Budapest, 112. Pf: 255. Telefon: 06-1/208-2300/119 Fax: 06-1/208-2303

Klubkiállítás

2007.05.28. - Budapest, Kincsem Park Nevezési cím: Győző Csaba, 2500 Esztergom, Telegdy Cs. u. 12/A.

Tenyészszemle

2007.03.03. - OMSE
2007.03.10. - Debrecen
2007.05.28. - Budapest
2007.06.02. - Esztergom
2007.10.??. - Győr
2007.10.27. - Debrecen

Címkék

Hungária klubnap

Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2007. január 29. hétfő - 15:57

Sajnos csak a február végén megjelenő Egyesületi Életben olvashatjátok majd hivatalosan, hogy március 17-én szombaton délután 14 órától klubnap lesz a MEOE székházban. Mivel oda is én küldtem be, gondoltam Nektek is szólok előre, hogy akit érint, az ne tervezzen más programot.

Reméljük, hogy az ünnepi hosszú hétvége szombatján mindenki bajmentesen eljut majd a célig, illetve utána haza. Ha jók az értesüléseim (és általában igen), akkor ezentúl minden negyedév utolsó hónapjában megrendezésre kerül a klubnap.
Az is eldőlt, hogy a klubkiállítás (2007. május 28, Kincsem Park) támogatója a Susa.

Címkék

Videotár

Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2007. január 29. hétfő - 11:50

Biztos nem mindenki nézi nagy rendszerességgel a MEOE honlapját, ezért ezúton szólok, hogy hihetetlen mennyiségű videó anyaggal bővült. Az utóbbi kiállítások (Magyar Nagydíj, Közép-Kelet Európa, Derby, Champion) Best In Show programja teljes részletességgel megtekinthető. Ki gondolta volna...

Címkék

Hogyan került hozzánk Dolly?

Írta Nagyné Bakó Zita - Beküldve 2006. november 05. vasárnap - 09:17

Az egész történet egy januári napon történt. Motoszkált bennem egy gondolat, hogy nekünk kutya kell, méghozzá egy bernáthegyi. A fajtaválasztásnál fő szempont volt ezen kutya legendásan jámbor természete. Elkezdtem hirdetéseket böngészni az interneten. Hozzá kell tennem, hogy a családom erről mit sem tudott. Mivel a gyors döntések híve vagyok, tudtam, hogy ezt a „kutya kell” dolgot véghez kell vinnem. Természetesen ne felejtsük ki az egyik fő szempontot amely a kiválasztást nehezítette. Ez pedig a PÉNZ! Volt egy összeg (30 ezer) amelynél többet nem tudtunk rááldozni. Sokan most legyintetek, hogy na ja.... Szó mi szó akkor ez nagyon is sokat számított. Mivel a kutya csak családi kedvencnek indult. Találtam is egy hirdetést amely megfelelő volt. Eddig oké, de hogyan adagoljam be a páromnak?

Érdekes módon simán ment a dolog, valószínűleg Ő is érezte, hogy valami hiányzik még. Másnap felhívtuk a megadott számot, ahol volt még egy hosszúszőrű kislány, aki csak ránk várt. Megbeszéltük, hogy vasárnap megyünk érte. Szombaton telefonált a tenyésztő, és azt mondta, hogy meg szeretné tartani a kutyust magának. De van egy ismerőse akinél szintén van egy ilyen kutyus. Megadta a telefonszámot amelyet felhívtunk, és vasárnap csak elindultunk a másik kutyáért. A tulaj nagyon kedves volt, a szülők nagyon szépek. Akkor a férjem, egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte, hogy lehetséges-e a törzskönyvezés? (Melyet természetesen utólag rendezünk.)
Az mondta semmi akadálya, vannak még új gazdik, akik jelezték, hogy Ők is szeretnék, ha nem gond várjuk meg Őket, mire döntenek. Amíg beszélgettünk felhozódott, hogy Ő csak hobbi célból tartja őket, Ő nem viszi sehová. Kissé keserűen megjegyezte, amíg nem a kutyát hanem a tenyésztőt bírálják, addig Ő nem kér ebből. Megegyeztünk abban, hogy jelentkezni fog.
Amikor hazaérkeztünk, beszereztünk olyan tápot amelyet Ő etetett vele. Hát mit mondjak... Minden tudományomat latba vetve készültek a jobbnál-jobb falatok diódarálón ledarálva, májkrémmel felturbózva, mert a tápot magába meg nem ette. Aztán eltelt egy hónap, semmi. Eltelt 2, még mindig semmi. Akkor már felhívta a Zoli, hogy mi lesz már? Talán nem bízott bennünk, vagy elfelejtette, nem tudom, közben ismét eltelt egy hónap. Újabb telefon, küldje meg a papírokat majd mi intézzük a dolgokat. Három nap múlva megjöttek a szükséges iratok, amelyeket elindítottunk a MEOE felé.
Aztán vártunk. Eltelt ismét egy hónap, eredmény nélkül, közben a kutya kinőtt a bébi osztályból. Folyamatosan telefonáltunk a MEOE-hoz, ahol csak faxhangot kaptunk. Érdeklődtünk a dokinál, nem jött semmilyen chip, papír, semmi. Akkor újabb telefon Pestre, immáron sikeresen, ahol közölték nyomtatványhiány volt, a jövő héten már biztosan megérkezik a törzskönyv. Eltelt egy újabb hét, bizony semmit nem kaptunk. Ekkor ismét a MEOE-nél próbálkoztunk, ahol közölték, már egy hónapja elküldték az orvosunkhoz. Megkerestük az orvost, akkor most mi van?
Végülis megtalálta egy kallódó dobozban. Ezután felkerestük az egyik ismerősünket, aki a helyi szervezet elnöke, vele rendeztük a törzskönyv átírását. Úgy éreztük révbe értünk! Ekkor már erősen sántított a kutya. Ekkor már volt egy tözskönyves kutyánk akit sehová nem vihettünk, mert ilyen „mozgással” csak lejárattunk volna mindenkit, akinek köze van hozzá.
Végül, ez a sántítás dolog is megoldódni látszódik, ám mivel mi imádjuk a kihívásokat, most a törzskönyv módosítást kell majd megoldanunk. Holnap hívjuk a MEOE-t, majd beszámolok a fejleményekről. A tenyésztővel szemben nincsennek ellenérzéseink, talán csak az, hogy nem tájékoztatott kellőképpen. Bizonyára sokan csak legyintenek, hogy ezek milyen hülyék voltak, de ez már így alakult. Akkor sem adjuk fel! Igaz, hogy a családunk már teljesen értetlenül áll előttünk, hogy egy kutyára ennyit áldozni (anyagilag), de akkor is így határoztunk. Ha minden rendben lesz a lábával, illetve a papírokkal, akkor tavasszal megpróbálkozunk vele egy kiállításon. Majd a szakértő szemek megmondják, ha alkalmatlan. Ha alkalmatlan, akkor megpróbálkozunk egy másik kutyával, immáron több tapasztalattal. Dolly pedig megmarad nekünk, mint a harmadik gyerekünk.
Akárhogyan is magyarázkodunk, mi is hibáztunk, de azt hiszem, hogy mindent ami tölünk telhető, megtettünk ezért a kutyáért!

Klubkiállítás 2007

Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2006. november 03. péntek - 10:41

Tudomásomra jutottak pontos információk a jövő évi klubkiállítást illetően. Ami eddig (pl. a klubnapon) csak szóbeszéd tárgya volt, azt most klubelnökünk telefonon megerősítette.

Az esemény 2007. május 28-án, Pünkösd hétfőn, a 2 napos CACIB-ot követően kerül megrendezésre Budapesten, a Hungexpo melletti Kincsem Parkban. A kiállítás több másik klub hasonló rendezvényével egy helyen, és egy időben lesz megtartva. A Szentbernáthegyit Siklósi Béla fogja bírálni.

A Kiállítási Szabályzat változása

Írta Balogh Zoltán - Beküldve 2006. október 31. kedd - 12:20

A klubnapon, amikor szóba került a Kiállítási Szabályzat, sokan meglepődve fogadták, hogy 2007. január 1-től ez jelentős mértékben meg fog változni. Igazából én is csak a MEOE új honlapján olvastam erről. A mi honlapunk legfőbb célja a tájékoztatás, ezért utána érdeklődtem, hogy milyen jellegű változásokról számolhatok be a bernáthegyiseknek.

A válasz rövid időn belül meg is érkezett. A változtatás szükséges, ennek oka az, hogy a jelenleg érvényben lévő Kiállítási Szabályzat régi, pontatlan, ezért át kell dolgozni. Az új szövegezés jelenleg még kidolgozás alatt van, de ígéretet kaptam arra, hogy amint teljesen készen lesz, arról értesülni fogunk.
Mindenesetre tudjatok róla, hogy jövőre az aktuális Kiállítási Szabályzat már nem lesz érvényben.