Mucik mindennapjai - 2008. január 25.

Ez a francos gödör az udvaron nem hagy nyugodni. De a lényeg az, hogy Cherryt is rávettem már az ásásra. Hogy is mondjam, szóval bűntársak lettünk. Ha bukunk, akkor azt együtt tesszük. Bár Anya megkísérelt falazni nekünk, mert Apa hazaérkezése előtt megpróbálta eltüntetni a nyomokat, de olyan pancser volt, hogy a lapátot ott felejtette. Természetesen Apa sem most jött le a falvédőről, így idejekorán kiderült a turpisság. Már most teperünk ezerrel és megpróbálunk olyan, de olyan jól viselkedni, amennyire csak tőlünk telik.
Cherry is egyre kevesebbet mászik fel a kanapéra, helyette inkább a fotelt használja. De igaz, ami igaz, nagyon kulturáltan üldögél benne. Már nem rágcsál annyit és a lopkodással is alábbhagyott. Anyáék szerint kifejezetten jót tesz nekem, hogy velem van, mert sokkal többet mozgok. Az étvágyamról nem is beszélve. A tápos úgy jön hozzánk, mintha hazajönne.
A gyerekek is hozzászoktak már Cherryhez és már nem újdonság a kiskutya. Nincs már utyuli-putyuli, meg ilyenek. Amúgy nagyon fura, mert a mi falkánkban, pontosabban a családunkban Apa a főnök. Megpróbálom érthetőbben elmagyarázni. Mindig is imádtam Anyát meg a gyerkőcöket, de igazán csak Apának fogadok szót. Cherry, azt hiszem Anyát tekinti főnöknek, mert neki mindig szót fogad, odamegy, ha hívja, leül meg ilyenek. A franc érti az embereket, hogy miért olyan fontosak nekik ezek a dolgok. Amúgy egészen jól működik már Cherrynél is az ujjal fegyelmezés, Tudjátok, amikor Anya felemeli az ujját és az azt jelenti,hogy tilos. Tényleg nem értem, miért olyan fontos ez?
Most egyébként azért küzdenek, hogy Cherry megálljon úgy, ahogyan kell. Na persze, hogy nem akar. Izeg-mozog tekereg. Fényképezni is csak akkor lehet, ha alszik. De bezzeg nyalizni azt tud, úgy tolakszik a simogatásért, hogy az már pofátlanság. Képes a hátamra mászni, hogy előbb érjen oda. De engem sem ejtettek a fejemre, jól megmancsolom ilyenkor. Elvégre én vagyok a nagyobb. EGYENLŐRE!!!