Mucik mindennapjai - 2007. december 16.

Már Cherryke is tudja, hogy mi a jó. Imádunk benn heverészni. Már csak ritkán harapdálja a családot, természetesen engem továbbra is nyúzgál. A hátsó lábamat úgy megharapta, hogy apró kicsi pontokban bevérzett. Anyáék mondták, hogy ne hagyjam magam, mert a végén még a fejemre nő a kisasszony. De én nem bánom, egyedül a fülemet nem engedem neki, mást mindent szabad. Már mondtam neki a múltkor, hogy talán pulikutya volt előző életében és engem pedig birkának néz?!
Nagyon frankó a kicsike, már amikor sétálunk, akkor is nagyon bátor. Igaz, kicsit összerezzent, amikor az utcabeli két roti összeverekedett a kerítés túloldalán, de egyébként Anya is megijedt hirtelen.
Ma voltunk Janiéknál - tudjátok ő Apa haverja, aki olyan olajszagú mindig -, kellőképpen megdöngette az oldalamat, és a gyerekek is megsimogattak bennünket. Megismerkedtem Kócossal, aki egy golden fiú. Még gyerek, csupán 7 hónapos, nagyon ki akart hozzám jönni, de sajnos nem engedték neki. Peckesen illegettem neki magam és Cherry is kihúzta magát mellettem. Egyébként nagy feltűnést keltünk így együtt. Mindenki azt hiszi, hogy az én kölyköm.
Jaj, de szépek meg ehhez hasonlókat mondanak. Van olyan, aki szeretné Cherryt megsimogatni, de csak akkor engedem, miután meggyőződöm róla, hogy tisztességesek a szándékaik. Mondtam is Cherrynek, hogy nem bratyizunk akárkivel. Például szigorúan tilos idegeneket beengedni az udvarra. Annak, hogy távoltartsuk a hivatlan látogatókat, a legjobb módszere, ha ugatunk, és nagyon mogorvának mutatjuk magunkat. Ez mindig bejön. Nem csóváljuk ám akárkinek a farkunkat, feltámaszkodunk a kapura és igyekszünk minél nagyobbnak látszani. Azt hiszem, kezdi kapisgálni a dolgokat.