Jelenlegi helyBlogok / Nagyné Bakó Zita blogja / Muci mindennapjai - 2007. szeptember 2.

Muci mindennapjai - 2007. szeptember 2.


Írta Nagyné Bakó Zita - Beküldve 2007. szeptember 02. vasárnap - 19:58

Ma vendégek voltak nálunk. Olyan, de olyan ügyes voltam, hogy az már nem is igaz. Hozzáteszem, hogy Anya közel egy hete hajtogatja, hogy jó legyek, mert megharap, ha rosszul viselkedem.

Szóval… Délelőtt már mindenki nagyon izgatott volt, és rám is rámragadt az érzés. Reggel hiába próbáltam bárkit is játékra invitálni, senki sem ért rá. Jöttek-mentek tányérokkal, poharakkal, kishíjján elgáncsoltam Anyát. Unottan vettem tudomásul, hogy ez a nap nem az enyém. Mint utólag kiderült, rosszul gondoltam. De csak szépen sorjában.
Amikor meghallottam, hogy megállt egy autó, szokásomhoz híven caplattam a kapuhoz. Jött a kerítésreállás, meg a teleszívom magam levegővel. Anya nagyon izgult, hogy harapok így nyakörvért indultak. Jól beégettem őket, mert előadtam a „nem akarom felvenni” produkciómat. Szokásos kérés, parancs, majd könyörgés, kergetőzés következett.
A Zoli bácsiék pedig közben szépen besétáltak. Érdekes, mert nem fél tőlem. Barátkozunk. Na szépen nézünk ki, mert megint kinn ragadtam. Hmm, vendégek, klassz. Leheveredem az ajtó elé. Nemsokára újra kijönnek, és ismét haverkodunk. Fura illatokat érzek rajta, jó alaposan végigszimatolom. Kicsit össze is nyálazom, de nem zavarja. Leguggol hozzám és simogat rendületlenül. Ez igen. Nagyon sirály. Eldobom magam előtte és vakargat, mint aki tudja, hogy mit szeretek. Hé haver, nem találkoztunk mi már valahol?
Nagyon birom ezt a krapekot. A gyerekek is olyan otthonosan mozognak körülöttem, mint akikkel együtt őriztem libát. Nincs semmi félelem bennük. Bár nem mindig értettem, amit a nagylány mondott, mert néha azt mondta: Hozdd vissza! Meg hasonlók. Biztos azt hitte, hogy csak úgy futkosok ide-oda. Én nem a Foltos vagyok, hogy rohangáljak a labdákért. Majd amikor játszani akarok, akkor szólok. De nagyon megkedveltem őt is.
Igaz Zsuzsa, a Zoli bácsi felesége, nem nagyon akarta, hogy szaglásszam, de azért Ő is megsimizett néha. No sebaj, nem szerethet mindenki. De a Zoli bácsinak biztos nagyon tetszettem, mert nagyon-nagyon sokszor kijött hozzám. Sőt a kerítésen is benyúlt simogatni.
Képzeljétek ez a gyagyás Lüki kiszökött. Tuti, hogy irigy volt, amiért szeretgettek. De amilyen béna ekkor is csak futkározott. Sőt kiszökött az útra. Szaladgált a nádasban meg hasonlók. Apa csak nehezen kapta el. Na ugye öcsém, kár volt vagizni. Most aztán jól bezárattad magad a pincébe. Apa késő este drótozta a kerítést, mert kirágta magát.
Szóval nagyon jó napom volt ma. Lettek új barátaim.

Címkék

Szerzői információ

Csatlakozott: 2006.10.25.

Google hirdetés

Szövegméret

Jelenlegi szövegméret: 100%

Megosztás