Muci mindennapjai - 2007. július 1.

Na szóval, voltam a polgárőrös bulin. Anya meggyőzte apát, hogy nem lesz velem semmi gond, meg ha rosszul viselem, akkor hazahoznak. Otthon megesketett, hogy senkit sem harapok meg.

Szombat délután KOCSIVAL elindultunk a focipálya felé. Ennyi embert még sosem láttam együtt. Már amikor megérkeztünk, akkor nagyon izgatott voltam.Inycsiklandozó illatok szálltak a levegőben a rengeteg bogrács felől. Aztán jött mindenféle ember és gügyögtek nekem. Azt kérdezték milyen fajta vagyok. Bár szerintem egyértelmű, de apa mindenkinek válaszolta, hogy szentbernáthegyi. Erre ők, hogy hát a Beethowen nem ilyen, mert az "bozontosabb". Hát igen, de az hosszúszőrű, én meg - mint kiderült nagy nehezen - rövidszőrű vagyok.
Ó, hogy milyen szép, meg milyen nagy, hány kiló, sokat eszik, látták a Cujot, én is olyan vad vagyok, stb. Záporoztak a kérdések. Türelmesen üldögéltem egy darabig, meg kaptam egy doboz sört és kortyolgattam. Csudára tetszik ez a polgárőr dolog. Na és most jön a java.
Mindenki meg akart simogatni. Egészen jól tűrtem, addig amíg előbb szimatolhattam és aztán hagytam magam végigsimítani, de aztán úgy elszemtelenedtek az emberek, hogy már engedélyt sem kértek rá. Mindenki csak úgy, mindent bele nekem esett. Egy ideig tűrtem, aztán már felemeltem a hangomat. Hagyjatok békén!
Nem haraptam meg senkit, de nem vagyok akárki kutyája. Ne fogdosgasson engem mindenki. Apa is látta, hogy nagyon eluntam már magam. Körbesétáltunk néhányszor, bár én szerettem volna a bográcsok felé is menni, de nem engedte. Mennyi szagnyom, valóságos arzenál. Kb. háromnegyed óra múlva apa hazavitt, mert már nagyon mentem volna, egyébként is kisütött a nap, és árnyék sem volt, de még így is nagyon klasszul alakult a délutánom.
Teljesen elszálltam magamtól, hogy tényleg milyen klassz kutya vagyok.