Jelenlegi helyBlogok / Nagyné Bakó Zita blogja / Muci mindennapjai - 2007. augusztus 30.
Muci mindennapjai - 2007. augusztus 30.
Szinte egész nap esett az eső. Amikor kimentem az udvarra utána mindig törölgetés volt, mármint a mancsaimat. A vége felé már nagyon untam. Délelőtt foglaltuk a tankönyveket. Nagyon akartam segíteni a pakolásban, de senki sem díjazta az ötletemet. Mennyi színes pálcika hever szanaszét a szobában. Biztos jót lehetne rágcsálni vele.
De nincs szerencsém, mert mindenki lefújjog. Hát mit mondjak, elég uncsi így, ha nem segíthetek. Meg is sértődtem és duzzogva kivonultam a konyhára.
Anya hajtogatja folyton, hogy mindent együtt csináljunk. Most pedig Ő sipákol a legjobban, amikor szemügyre veszem a tornacipőket. Még a hangját is felemeli. Kikérem magamnak ezt a hangot. Velem nem szokás így beszélni. Tehát kivonulok, közben pedig vérig sértve érzem magam. Noncsika kijött hozzám a konyhára. Hasalunk a plédemen és rajzolunk. Meg akart tanítani engem is színezni. A filctollakat a lábujjaim közé dugdosta, és közben lelkesem magyarázott, hogyan kell „fogni”a filcet. Vonaltól vonalig húzzam. Nagyon kedves Tőle, hogy próbálkozik felvidítani, de én kutya vagyok, nem pedig Picasso reinkarnációja.
Hála Istennek viszonylag gyorsan végeztek és leheveredhettünk együtt a tv elé. Csak azt nem szeretem, hogy ilyenkor általában kekszet majszolnak és csak hosszas könyörgés után akarnak nekem is adni belőle. Anya utálja, amikor etetnek a házban, így mindig lopva csinálják. A nyakamat tenném rá, hogy tudja Ő is, hiszen írtam már, hogy a hátán is szeme van.
Este bevettem a gyulladáscsökkentő kapszulámat amit Kecskés doktor írt fel. Bár most remekül érzem magam, amiben valószínűleg a lehűlés is közrejátszik.
Fura szokásom támadt mostanában. Anya a megmaradt kenyérszeleteket megszárítja, és a haverommal együtt elropogtathatjuk, szigorúan csak az étkezések után. Nagyon magasra rakta és nem érem el. Bánatosan tekingetek felfelé, hogy szeretnék egy szeletet. Anya azt mondta a múltkor, hogy akkor kapok „chipset”, ha megettem a tápot rendesen.