Muci mindennapjai - 2007. augusztus 26.

A mai napom remekül indult. Korán reggel Anya kiváló reggelivel várt. Apró szalámi darabok voltak a tápomban, mindezt néhány hurkakarikával tette még ízletesebbé. Már éppen csak a szalvéta hiányzott mellőle. Eleinte próbáltam kicsipegetni a szalámit és a hurkát, de olyan apróra vagdosta, hogy muszáj voltam tápostul megenni. Nagyon dörzsölt ez az Anya néha.

Szedem rendületlenül a Seatone-t, ma reggel is feltapadt az ínyemre, de rohadt keserű. Olyan vékony agyagból van a kapszula, hogy egy pillanat alatt elolvad, és máris ott az a büdös por. Gyorsan utána küldtem még egy szelet párizsit. Lassan egy hete szedem, de Anya már pánikol. Szerinte még rosszabbul megyek, mint előtte. Ilyenkor bizonygatja magának, hogy előfordulhat ilyesmi, a papírján is ez van. Szerintem már nem bízik Ő sem semmiben. Azt mondja, hogy nem az bántja, hogy sántítok, hanem az, hogy látja nekem nem jó így. Egy-egy olyan napon, amikor jobban érzem magam, úgy nyargalászok, mint egy kiscsikó, utána pedig öregapó módjára vánszorgok. Most, amikor sokáig fekszem és felállok, először néhány sasszé, egy-két-há és bejáratódik.
Nagyon remélem, hogy ez a vacak amit szedek tényleg jó lesz, mert ha nem hát nem állok jót magamért.
Az az igazság, hogy én sem akarom tudomásul venni azt, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek. Igenis szaladni akarok,vágtatni oda-vissza az udvaron. Nem pedig poroszkálni, mint egy kiszolgált igásló. Fogok én még lobogó füllel kergetőcskézni, mint régen. Fiatal vagyok még ahhoz, hogy csak a heverészésről szóljon az életem. Evés, döglés, aztán megint evés. Ehhez baromira nincs kedvem.
Ha törik, ha szakad, akkor is meg fogok gyógyulni. Punktum!