Muci mindennapjai - 2007. augusztus 1.

Anya most nagyon gondterhelt, sok dolga van. Azt mondja ha száz keze lenne, akkor sem lenne elég. Nagyobbik kisgazdim felett ott lebeg az iskola szelleme. Nagyon nem várja. Mostanában ismét gyakorolnak, amelynek általában hangos szóváltás a vége. Hajaj.

Ha ez az iskola olyan lesz, hogy ismét egyedül leszek, akkor én sem várom. Napról-napra, folyamatosan a késő délutánt várni. Óóóóóó. Anya egyszer olvasta valahol, hogy a kutyáknál egy év az hétnek felel meg emberi években. Ebből következik, hogy nekem a napi kilenc óra, amit egyedül töltök, az embereknek 63. Melyik kétlábú bírna ki türelmesen - tök egyedül- majd 3 napot. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy unatkozom. Most a szünet alatt valaki mindig játszott velem. Lásd a képet.
Igazán hozhatnák már azt a kutyát, akit beígértek. Bár konkrét dátumot nem mondtak, de jól nézek ki ha nyugdíjas éveimben állítanak be vele. Majd akkor piszkál,amikor már békét akarok magam körül.
Egyébként a gondokra visszatérve mindig megérzem ha családomban valaki szomorú, vagy gondterhelt. Ilyenkor nem követelőzöm a labdámmal, csak mellé ülök és magammal viszem a lasztit is. Miközben simogatnak, feltünően harapdálom. Ilyenkor süvít belőle a levegő, és fröcsög a nyál mindenfelé. Amikor már kellőképpen összeköpködtem vele őket, akkor inkább kezdeményezik a huzakodást velem. Summa-summárum rávezetem őket arra, hogy inkább játszunk. Aztán a játék hevében egy kicsit kikapcsolnak ők is, és már nem is emlékeznek arra, hogy percekkel ezelőtt még problémáztak valamin.
Lehet,hogy pályát tévesztettem?